Rólunk írták

Az idén második alkalommal rendezték meg hétfőn délután a léggitár versenyt a helyi fiatalok számára. A Kocsonyafesztiválhoz kapcsolódó rendezvény fődíja egy Gibson gitár volt. A rock and roll őrült arcai most végre úgy igazából kitombolhatták magukat.

EuroCom
EuroCom
fps - a célzott webes megoldások ügynöksége icr

Romániai kézművesek, gasztronómia

2012.02.26. 10:00
Romániai kézművesek, cukrász és méhész mutatják be termékeiket és gyulai román vendéglátós készít hagyományos román ételeket.

Bedő Zoltán – fából készült játékok – Székelyudvarhely, Hargita megye

 

Népművészeti alkotóként 15 évvel ezelőtt kezdte el tevékenységét, amikor tanárként a Gyermekek Klubjába irányították és elkezdett fával dolgozni. Jelenleg fizika tanár a székelyudvarhelyi Gyermekek Klubjában is és repülőgép-modellezést folytat a Klubba beiratkozott gyermekekkel.

Játékai fő célja egyes fizikai törvények tanulmányozása, melyeket a gyermekek játék közben könnyebben megértenek.

Bedő Zoltán a Romániai Népművészek Egyesületének tagja és számos kiállításon és vásáron vesz részt a következő múzeumok szervezésében: Román Néprajzi Múzeum, Dimitrie Gusti Nemzeti Falumúzeum, nagyváradi Körös-vidék Múzeum, a Konstancai (Constanţa) Múzeum, Törcsvár (Bran) stb. Külföldi szereplések: Ulm, Köln, Gdansk, Budapest, Prága, Szentendre.

 

Bálint Juliánna – csuhéfonás – Székelyudvarhely, Hargita megye

 

1957-ben született Parajdon (Praid), 1998-tól pedig a Romániai Népművészek Egyesületének aktív tagja. A csuhé-feldolgozás technikáját anyósától tanulta, jelenleg pedig egész családja ezt végzi. A csuhé feldolgozási módjáért két díjat kapott, az elsőt 2002-ben, Budapesten, a betlehemi jelenet ábrázolásáért, a másodikat 2011-ben, Székelyudvarhelyen, szintén egy betlehemi jelenetért.

Időrendben a következő csoportos kiállításai voltak: 1998 Szentgyörgy-napok, 2000 és 2002 Ulm, 2001 budapesti Néprajzi Múzeum, 2003 Gdansk, Lengyelország, 2004 és 2005 Falumúzeum, Bukarest, 2010 és 2011 Forrás-központ, Székelyudvarhely.

 

Pătru Eugen – keramikus – Vlădeşti, Vâlcea

 

Pătru Eugen 1962. március 19-én született a Vâlcea megyei Vlădeştien és nagyjából 20 évvel ezelőtt, a Dumitru Şchiopu keramikus lányával kötött házassága révén kezdett kerámiával dolgozni. Jelenleg a Pătru-család az egyetlen, mely még mindig fazekassággal foglalkozik Vlădeşti községben. Feleségével nagyon széles körű termékeket készít, játékoktól a híres töltött káposzta-főző edényekig.

 

A vlădeşti-i kerámia eltér a többi hazai központban készítettektől, megőrizve alkotásuk hagyományos módját. Ezek minőségét bizonyítják a különféle hazai (minden nagy vásár) és a nemzetközi (Izrael, Kanada, Németország, Ausztria, Franciaország, Anglia) kiállításokra szóló meghívók.

 

Sitar Cornel – keramikus – Nagybánya (Baia Mare)

 

A fazekas Sitar Cornel egy híres fazekas-család tagja, akik kerámiáik rendkívül értékes mivoltával hazai téren fontos helyet töltenek be. Ennek elindítói Florica és Petru Sitar (a mai fazekas szülei), két érzékenységgel, tehetséggel megáldott fazekas voltak és akiknél a kézművesség művészetté vált. Képesek voltak életben tartani az érdeklődést a máramarosi kerámia, az archaikus formák változatossága, az egyedi színvilág és a jellegzetes díszítések iránt. De Florica és Petru Sitar érdeme az is, hogy át tudták ültetni öt gyermekük lelkébe a szeretet és szenvedélyt e mesterség iránt.

Cornel Sitar minden szempontból családja mostani fazekas-nemzedékének vezetője, testvérével, Liviuval együtt alkotja meg az edényeket, a kerámiatárgyak díszítését pedig feleségeik Mărioara és Angela Sitar végzi, gyakran gyermekeik segítségével.

Cornel Sitar ügyességét a kerámia formázásában az a folyamatos erőfeszítés egészíti ki, hogy ma már nem létező központok formáit, díszítéseit és színvilágát fedezze fel újra és keltse életre. Képes volt rég elfeledett formákat és motívumokat újra bevezetnie a kortárs értékek körforgásába. Ugyanakkor létrehozott egy alkotásaiban könnyen felfedezhető egyedi stílust is.

Minden edénye egyenletes mázú, a színek játéka a fehér, élénk vörös, sárga, okker, sötét fekete, világos barna és nagyon sok kék művészi kombináció harmonikus összhatása. A díszek szabad vonalvezetésűek, vagy mértaniak és a csillagászati, geomorf, virág- és állatképek megfelelő kompozícióban történő ábrázolásai. Az ujjal, ággal, ecsettel készített díszek alakot öltenek és életre keltenek, a rajzoknak gyakran szemantikai értelmet adva: a kör, a kígyó, az útkeresés, az élet fája, a lélek megőrzése.

Cornel Sitar érdeme, hogy az erdélyi kerámiát kedvelők figyelmét ráirányítja a kék árnyalatokban festett százkézdi (Saschiz) kerámiára, amivel már csak múzeumokban, magángyűjteményekben, vagy könyvekben lehet találkozni.

A szinte valamennyi hazai vásáron és kiállításon jelenlévő Cornel Sitart nagyra értékelik mindazért, amit e mesterség terén végez, de főleg azért, mert megőrzi a Máramaros megyei kerámia hagyományát.

 

Linu Virginia – szőttesek és díszek – Szálva (Salva), Beszterce-Naszód megye

 

Szakmai egyesületek tagja: Romániai Népművészek Egyesülete, Beszterce-Naszód Megyei Népművészek Egyesülete

Egyéb: népi előadó, népzenei énekes.

Jelenlegi tisztség: igazgató

Céges tapasztalat: 6 év

Szakmai végzettség: Művészeti Népfőiskola

Mestersége nemzedékről nemzedékre öröklődött.

Országos szakvásárok: Román Néprajzi Múzeum, Falumúzeum, Romexpo, Nemzeti Kultúra-megőrzési, -népszerűsítési és –hasznosítási Központ – Kolozsvár (Cluj-Napoca), Marosvásárhely (Târgu Mureş), Piteşti, Konstanca (Constanţa), Tulcea, Jászvásár (Iaşi), Karácsonkő (Piatra Neamţ), Brassó (Braşov), Zilah (Zalău), Beszterce (Bistriţa), Nagyvárad (Oradea), Arad, Temesvár (Timişoara), Nagyszeben (Sibiu).

Nemzetközi népművészeti vásárok és kiállítások: AEÁ, Oroszország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Németország, Svájc, Ausztria, Magyarország, Törökország.

A román népi kultúra terén több terv kidolgozásában és megvalósításában vett részt.

 

Sallai Mária – szőttesek – Szék, Kolozs megye

 

Sallai Mária 1965. július 2-án született a Kolozs megyei Szék (Sic) községben és a szövőnői mesterséget anyjától tanulta, aki szintén anyai ágon örökölte meg a szakmát. 10 évvel ezelőtt belépett a Romániai Népművészek Egyesületébe, mellyel számos hazai és nemzetközi vásáron vett részt, valamint gyermekeknek szóló alkotótáborokban, ahol varrni és horgolni tanította őket.

 

Gina Discălicău – házi sütemények – Nagybánya

 

Gina Discălicău 1976. április 14-én született a Máramaros megyei Nagybányán (Baia Mare). Tevékenységét 1997-ben kezdte a saját pékségi-cukrászati cégében, a testvérével és a szüleivel együtt.

A fesztiválon házi süteményekkel (nagyjából 15 fajtával) és köményes sós pereccel, diós, mazsolás, szultánkenyeres kaláccsal, lekváros kiflicskékkel, diós keksszel, házi csokoládéval fog részt venni.

Az utóbbi 3 évben számos vásáron és kiállításon vett részt Bukaresten (Bucureşti), Konstancán (Constanţa), Galacon (Galaţi), Gyurgyevón (Giurgiu), Brassón (Braşov), Ploieşti, Sinaián, Kolozsváron (Cluj-Napoca) stb.

 

Tófalvi Melinda – méz – Korond

 

A Korondon született Tófalvi Melinda a 90-es években kezdett el férjével együtt méhészettel foglalkozni, Hegyi vegyes virágméz termékkel indulva el, mára pedig több mint 300 kaptára van és többfajta mézet állít elő: akácméz, hársfaméz, mannaméz (ritka fenyőméz), valamint aszalt gyümölcsökkel (áfonya, kökény) elegyített mézfajtákat. Az évek során számos hazai és nemzetközi (Budapest és Németország) vásáron vett részt.


Szinva terasz -


Szinva terasz

« Vissza a programokhoz