Február 18-20. között kerül megrendezésre a XI. Miskolci Kocsonyafesztivál. A részletekről sajtótájékoztatón számoltunk be a sajtó képviselőinek, amelyen részt vett a világhírű finn séf és műsorvezető, Sami Garam is, aki csapatával dokumentumfilm-sorozatot forgat Magyarországon, így Miskolcon is, elsősorban a Kocsonyafesztiválra fókuszálva.
A 2011-es kocsonyafesztivál másik a finn forgatás mellett, hogy a mohácsi busójárás szervezője, a mohácsi önkormányzat idén együttműködik a miskolci Kocsonyafesztivál főszervezőivel. A mohácsi busójárás, mint a Szellemi Kulturális Örökség része, és a 2010-ben Turisztikai Nívódíjjal elismert miskolci Kocsonyafesztivál együttesen szeretne hozzájárulni az országimázs építéséhez. A közös szervezés nagyszerű lehetőséget biztosít arra, hogy a két város programjait hatékonyabban mutassák be, és a hazai turizmust is élénkítsék.
Az idén 11 éves Kocsonyafesztivál fő célja, hogy a téli szezonban is a városba látogassanak a kül- és belföldi vendégek, s Miskolcban egy vendégszerető, gasztronómiai, kulturális és turisztikai értékekben gazdag régióközpontot ismerjenek meg.
A 2010-es Kocsonyafesztiválhoz hasonlóan idén is megelevenedik a történelem, II. Rákóczi Ferenc dédunokája, Rákóczi Frigyes fogja bemutatni a vendégeknek a Vizsolyi Biblia másolatát, melynek extra-kicsinyített változatát bárki elkészítheti magának.
A 2011. évi fesztivál tematikájához illeszkedve, a zöld téma is a Kárpát-medence zöld gondolatait, sikeres programjait mutatja be, a hazai zöld szervezetek mellett. Emiatt még több program és egyesület várja majd az érdeklődőket a Zöld Sátorban. Ezen kívül a parkolóhelyek kialakításánál, a hulladék-gyűjtésben és a belépőjegyeknél is figyelembe vételre kerül a környezettudatos szemléletet.