Megköszöntük az MVK Zrt. munkáját

2011.04.14. 10:48
Az MVK Zrt. munkája a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagyban hozzájárult a Kocsonyafesztivál sikeréhez. A miskolci közlekedési vállalat a fesztivál során nyújtott segítségét köszönte meg a napokban Rózsa Edit fesztiváligazgató az MVK Zrt. vezetőinek és munkatársainak.

A Kocsonyafesztiválnak köszönhetően minden év februárjában három napra több tízezer vendég "szállja meg" Miskolc belvárosát, amelyen pont áthalad az autóbusz és villamos közlekedés. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is forgalom elterelésekre került sor a programok zavartalan megrendezése miatt úgy, hogy a belvároson keresztül utazók közlekedése is biztosítva legyen. Elsősorban a Hősök tere és a Kazinczy út (Villanyrendőr) autóbusz közlekedését érintették a forgalmi változások, valamint a villamos közlekedést.

A jól megszervezett, zökkenőmentesen megvalósult forgalomelterelés jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a fesztiválra kilátogatók kényelmesen tudjanak szórakozni, kikapcsolódni, illetve hogy a fesztivál egyáltalán megvalósulhasson a belváros közepén.

Az ebben nyújtott munkájukat köszönte meg az egyik szokásos hétfő állománygyűlésen Rózsa Edit fesztiváligazgató az MVK Zrt. vezetőinek és dolgozóinak és adott át ajándékokat az ebben a munkában résztvevőknek.

Egy 600 fős mintán alapuló lekérdezés szerint a fesztiválra kilátogatók elsősorban annak örültek volna, ha a villamos egyáltalán nem jár, de ez olyan anyagi kiadással jár, amit a fesztivál szervezői nem tudtak vállalni, hanem csak az olcsóbb megoldást, a forgalomkorlátozást és elterelést.

A rendezvény lebonyolítása az alábbi fordulószámot érintette viszonylatonkénti bontásban.

munkanap

 

 

munkaszüneti nap

 

visz

forduló

 

visz

forduló

12

108

 

12

71

14

72

 

14

38

14H

58

 

14H

37

22

149

 

22

53

34

45

 

34

35

35

177

 

35

102

38

29

 

38

25

44

35

 

44

35

 

673

 

 

396

összesen:

1069

 

A több mint ezer fordulószám biztosította a fesztivál három napja alatt a városon át közlekedők és a fesztivál rendezvényeire érkezők utazását. A több tízezres tömeg ellenére zökkenőmentes és biztonságos volt a közlekedés a rendezvény helyszínén, a belvárosban. Köszönet érte az MVK Zrt. vezetőinek és dolgozóinak.

Hozzászólok a cikkhez!

Név:

E-mail:

A képen látható karakterek:

capcha
A hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.211 IP címről szól hozzá.
Még nem szóltak hozzá ehhez a cikkhez!