KRESZ-t tanultak a békák
2011.04.12. 11:10A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által létesített kétéltű-átjárókat az állatok már használják, és eddig egyetlen példány sem szegte meg a szabályt. Ennek köszönhetően minden varangy – és más kétéltű – épségben átért telelőhelyéről a szaporodóhelyére, és a közúti forgalmat sem veszélyeztetik.
A nagy vonulás Bogácson, a 3504-es út menti tó mellett minden nap az alkonyati és esti órákban látható és filmezhető. A kétéltűek – jellemzően a barna varangyok – gyorsan birtokba vették a Bogácsi-tó közvetlen közelében kialakított átjárórendszert. Az elmúlt időszakban minden évben, a kézi – azaz a "vödörtaxis" – mentés ellenére is a járművek igen rövid idő alatt ezrével taposták el a tó felé szaporodni igyekvő kétéltűeket.
A projekt keretében a közút békák által legkedveltebb, majdnem egy kilométeres átkelési szakaszán egy meglévő átereszt újítottak fel, emellett két új áteresz, 1400 méternyi terelőfal, 300 méter terelőárok és egy ideiglenes kapu is épült. A kialakított rendszer nemcsak a biztonságos szaporodóhelyre való eljutást, hanem az élőhely felé mozgást is lehetővé teszi.
A március végén átadott átjárót szinte azonnal használatba vették a kétéltűek. A békák átkelését természetvédelmi őrök, biológusok, ökológusok, az egri főiskola munkatársai és hallgatói kameracsapdák segítségével és személyes jelenléttel folyamatosan követik. A megfigyelés jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a kétéltűek vonulásáról nyert tapasztalatokat a későbbiekben tervezett átjáróknál hasznosíthassák. A projekt széles társadalmi összefogással valósult meg, működtetésében is erre alapul, és jó példa a természetvédelem és a lakosság együttműködésének erősítésére.
Forrás: www.3szek.ro (2011. április 12.)
























