Rólunk írták

Immár turisztikai nívódíjas a miskolci Kocsonyafesztivál, amelyet február 18–20. között éppen tizenegyedik alkalommal rendeznek meg, s amelyre most először indul élményvonat február 19-én, szombaton reggel 9.30-kor a Nyugatiból.

EuroCom
EuroCom
fps - a célzott webes megoldások ügynöksége icr

Kóser bolt a Kocsonyafesztiválon

2011.02.16. 08:58
A Kocsonyafesztiválon a sok elárusítóhely között lesz egy kóser bolt is. Az üzlet a zsinagóga előtt található. Kapható lesz többek között kóser bor, pálinka, kocsonya bárányhúsból, és sajtos, gombás kenyérlángos. A templom a fesztivál ideje alatt látogatható lesz igény szerint akár idegenvezetéssel is.

A zsinagóga 1856 és 1863 között épült Ludwig Förster tervei alapján, neoromán stílusban. A Kazinczy úti homlokzatot rózsaablak és keskeny íves ablakok díszítik, az udvar felé néző főhomlokzaton Mózes kettős kőtáblája látható. A háromhajós épület belső vaspillérjeinek díszítésében gótikus és bizánci elemek is láthatóak, a falak festése keleti motívumokat idéz.

Förster a zsinagóga tervezésekor több újítást is bevezetett, orgonát építtetett a zsinagógába, a tóraolvasó asztalt pedig az épület közepe helyett a frigyszekrény elé tette. Ez tiltakozást váltott ki az ortodox többségű hívőkből, és miután az átadást követő évben a sátoraljaújhelyi rabbigyűlés kiátkozta a miskolci rabbit, úgy döntöttek, a hagyományoknak megfelelően átalakítják a zsinagógát. A viszály következtében a miskolci zsidóságból különvált a szefárd hitközség és külön imaházat bérelt (vagy épített) a Kölcsey utcában, amely nem maradt fenn.

Miskolcnak 1901-ben másik zsinagógája is épült, a Palóczy utcában, ez egy kupolás, kéttornyú épület volt. 1963-ban lebontották. Az 1920-as népszámlálás idején Miskolcon körülbelül 10 000 zsidó vallású élt (a teljes népesség 16,5%-a), de nagy részük a holokauszt áldozata lett, és napjainkban körülbelül 500-an élnek a városban. A holokauszt áldozatainak a zsinagóga Déryné úti bejáratánál, az Arany János utcában, az egykori gettó helyén, valamint a Tiszai pályaudvaron lévő emléktáblák állítanak emléket.

A zsinagóga a kocsonyafesztivál ideje alatt látogatható lesz óránkénti idegenvezetéssel pénteken és vasárnap. Jelentkezés a Kóser boltnál.

Péntek: 10-15 óra

Szombat: -

Vasárnap: 10-16 óra

Hozzászólok a cikkhez!

Név:

E-mail:

A képen látható karakterek:

capcha
A hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.214 IP címről szól hozzá.
Még nem szóltak hozzá ehhez a cikkhez!