Rólunk írták

A tél elűzésében a busók is segítenek majd február 18-a és 20-a között. Miskolcon egy évben kétszer is megbolydul a belváros. Júniusban a komolyzene kedvelői, az operafesztiválra érkezők népesítik be a várost, februárban pedig a Vendégségben Miskolcon, Miskolci Tél – Kocsonyafesztivál elnevezésű programsorozat vonzza a borsodi megyeszékhelyre a látogatókat.

EuroCom
EuroCom
fps - a célzott webes megoldások ügynöksége icr

Kocsonyafesztivál: Románia lesz a díszvendég

2012.01.24. 21:20
Február 24-e és 26-a között lesz koncert, filmvetítés, könyvbemutató, képzőművészeti kiállítás és persze ételkóstoló.

A háromnapos rendezvény nyitó felvonulásán a nagyváradi Crisana Néptáncegyüttes is részt vesz: román, magyar és német népviseletbe öltözve – mondta el Brindusa Armanca, a fesztivál Romániához kötődő programjaiért felelős Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója a rendezvény pénteken tartott fővárosi sajtótájékoztatóján.

Az együttes népzenét és néptáncot ötvöző műsorral is készül a fesztivál nagyszínpadára, ahol később a jászvásári Iulian Canaf és az Excentric Blues Band rock and roll, funky és blues jegyeket ötvöző repertoárjával is megismerkedhet a közönség. A bukaresti Trei Parale (Három Pengő) nevű együttes román régi zenei koncerttel várja az érdeklődőket a kisszínpadon.

A miskolci Művészetek Házába meghirdetett Román Filmnapokon a Nae Caranfil rendezésében készült Filantrópia, avagy emberbaráti szeretet című keserédes vígjáték, a Nap Toader által jegyzett, és komikus jelenetekben bővelkedő Besszarábiai menyegző című alkotás, valamint a Lugosi Béla, a bukott vámpír című dokumentumfilm kerül vetítésre.

A Herman Ottó Múzeum a bukaresti Roman Tolici festőművész Nobody című "hiper-realista" kiállításának ad otthont. Radu Dinca kézműves mesternek pedig festett üvegikonjait nézhetik meg a látogatók, akik magával a művésszel is találkozhatnak és beleshetnek a hagyományos ikonfestészeti műhely kulisszái mögé.

A miskolci Libri könyvesbolt román szerzők munkáinak bemutatóival várja a kultúrára is éhes fesztivállátogatókat. Terítékre kerül Stefan Banulescu A milliomos könyve című írása, Demény Péter fordításában, valamint Berényi Mária A házak meséi című könyve, amelyben a magyar fővárost kulturális, szellemi, és építészeti kincsekkel gazdagító tehetős románok életéről mesél – mondta az intézet igazgatója, akinek saját, Közelmúlt a médiában – Határesetek a szögesdróton című kötete is bemutatkozik a rövid mustrán.

A Román Néprajzi Múzeum is képviselteti magát a fesztiválon. Az intézmény standjánál többek között bukaresti, nagybányai, székelyudvarhelyi, kolozsvári és korondi mesteremberek munkáival ismerkedhetnek meg a látogatók. A kerámiák, szőttesek, fonott áruk, fajátékok, mézszobrok és ortodox ikonok gazdag kínálata mellett a román konyha jellegzetes ételének számító mititeit, illetve különböző kolbászféleségeket is megkóstolhatnak az érdeklődők.

A fesztivál egyik különlegességeként a MÁV Nosztalgia Kft. egy Kocsonya Expresszt indít útnak február 25-én, délelőtt a Nyugati pályaudvarról, amely egyenesen Miskolcra szállítja utasait. Az élményvonatos utazás során az Orfeum zenekocsi retro zenével, az étkezőkocsi pedig finom harapnivalókkal várja a nosztalgiázni vágyó fesztivál látogatókat. A vonatra február 18-áig lehet jegyet váltani.

A román kötődésű programok mellett a Kocsonyafesztivál számos további különlegességet is kínál: amellett, hogy széles kínálatban választhatnak a kocsonyákból, lesznek kézművesek, népművészek, őstermelők, bemutatkoznak élelmiszeripari manufaktúrák, a látogatók megízlelhetik a legjobb borokat, illetve a melegkonyha valamennyi specialitását. A fesztiválnak két hazai díszvendége is lesz: Mád a kitűnő és méltán híres borával, Baja pedig "egy kis hallével" készül a rendezvényre.

Hozzászólok a cikkhez!

Név:

E-mail:

A képen látható karakterek:

capcha
A hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.213 IP címről szól hozzá.
Még nem szóltak hozzá ehhez a cikkhez!